Nyőgér

Nyőgér település tatár
megszállásról kapta a nevét.
Új nyom, új föld, nekünk is
egy hegy. Elvették a felét,
másik családhoz került, a zsupp
közepén húztak vonalat,
oda építette az ükapám
a vastagabb falat, hozzá passzított
nagyobb hordókat, az szigeteli
az idegenek hangját.
Ha megecetesedik a bor, kiönti
az apám, addig bodzát szedünk
és harangvirágot gyűjtök, a
vázába hervadnak el. Fészereinkben
macskák a kisállatok, 2 év múlva
elajándékozzuk őket, el fog gázolni
kettőt egy autó, mert haza szöknek.
Ott mi már nem lakunk a nyugalomban.

Anyámmal kékfestettünk. Lábbal
tapostuk a bodzát, a kezünk
mocskos lett, nem mostuk ki
belőlük a festéket, még látszott
a panelban is. Trabanttal költöztünk,
mentünk át, a teddyt felszíjazta apám
a tetőre gumikötéllel. Elkezdtük
tanulni az alkalmazkodást, megtanultunk
bukfencezni, a két ágy között egeres
tapétát választottunk, hogy emlékezzünk a
macskákra. Csak a becsetet onnan, az sem
igazolt, a szabadságom onnantól a
macskákkal ment a szomszédba.

Megtejeztük a sünöket.
Odaszart a kismacska melléjük, anyám
mentette őket meg a szarvasbogarakat.
Borba fojtottuk és kis tálkákban szárítottuk
ki. Ez volt az első nyakláncom, először
a bogarak felett lettem uralkodó.

A homokozóból kerestük ki a kis hurkákat.
Kiszoktattuk őket, nem ez az alom, a fészerben
az övék, a mi wc-nk az udvaron. A hivatal
kivágatta a fenyőmet, magot hajtottam a
kertben, haragos fát, nem tetszett nekik.
Ha elköltözöl, vidd a magad is. Mamám nem
mesélt, Anna rég meghalt, nem emlékszik
a kollektíva, nem beszél a közösség.

First published in: Élet és Irodalom, 2013.